A rozé borról egy beszélgetés jut eszembe, amelynek évekkel ezelőtt a fültanúja voltam. Tizenéves, de már borivó korban lévő fiaim kínálják barátaikat. „Bort hozhatunk?” „Köszönjük nem.” „Rozét?” „Azt igen.” Fiatalság ­ bolondság! De jó bolondság, a tévedésben ugyanis lényeges a felismerés, hogy a rozéval új minőség jelent meg a borok között, ami jobban különbözik a fehér és a vörös boroktól, mint azok egymástól. Megjelenése kötelezően illatos, friss, üde, mégis alapvetően eltér a fehér és a vörös primőrboroktól is. Nem, vagy alig beszélhetünk fajtajellegéről, és bár a szüretelést követően gyorsan palackba kerül, mégsem maradnak meg benne az elsődleges szőlőízek, sőt olyan epres, málnás érzetek jelennek meg, amelyek a vörösborban csak hosszabb érlelés útján keletkezhetnek. Varga Péter